Az ősrobbanás-elmélet alapján a világegyetem kora nem állapítható meg pontosan, az utóbbi időben 13,6 és 13,8 milliárd év között változott, a legújabb számítások szerint 13,77 +/- 0,04 milliárd év, miközben az univerzum sugarát 46,6 milliárd fényévre teszik, vagyis a fénysebességnél jóval gyorsabban tágult, ami azért lehetséges, mert az elmélet szerint a térre nem vonatkozik a speciális relativitáselmélet anyagra vonatkozó sebességkorlátja. A feltételezések szerint az ősrobbanás korai szakaszában, 10^-36 és 10^-32 másodperc között, az univerzum a fény sebességét nagyságrendekkel meghaladó tempóban fúvódott fel, és jórészt ez okozza a különbséget. Az univerzum korának és méretének meghatározása után nézzük meg az elmélet három kísérleti bizonyítékát:

1. A VILÁGEGYETEM TÁGUL

Ezt az Ia típusú szupernóvák fényének vöröseltolódásával, illetve a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás mérésével igazolták. v=H*r A Hubble-Lemaitre törvény szerint a galaxisok távolodási sebessége (v) arányos a távolságukkal (r), ahol H a Hubble állandó. Cáfolatok:

· a Hubble-állandóban csupán az állandó, hogy a megfigyelések és a számítási módszerek alapján folyamatosan változtatják az értékét. A Hubble űrtávcső 2009-es, a szupernóvák fényének vöröseltolódásán alapuló mérései szerint 74,2±3,6 km/s/Mpc, az ESA Planck űrszondájának segítségével 2018-ban, CMB módszerrel meghatározott érték 67,4 km/s/Mpc

· az Ia szupernóvák fénye mégsem azonos,

· az Ia szupernóvák kialakulásának mára több lehetséges módját is megfigyelték,

· a rendszerbe nem illő megfigyeléseket figyelmen kívül hagyják,

· a közeli galaxisok esetében egyáltalán nem alkalmazható a gravitációs hatások miatt.

Számomra további probléma, hogy egy szingularitásból kiinduló robbanás maradványa miért egyenetlenül szóródik, és ahelyett, hogy sugárirányban kifelé szétterülne, még csomósodik is, galaxishalmazokat alkot és szálas, fraktálszerű szerkezetbe rendeződik. Például a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis gyorsan közeledik egymáshoz, de ha kitekintünk a Laniakea szuperhalmazra, az is a Shapley szuperhalmaz felé mozog.

Az ősrobbanás-elmélet szerint, minden anyag egyetlen robbanásban keletkezett, ezért a folyamatos anyagkeletkezés lehetőségét kizárja. Ha mégsem vetjük el a későbbi anyagképződés lehetőségét, és azt mondjuk, hogy ez a világegyetemben folyamatosan zajlik, akkor a galaxishalmazok távolodásának oka lehet az anyag körüli energiatér torzulása is. Az általunk ismert térrészben jelenleg sokkal kisebb az anyagképződés mértéke (az is részben már meglévő anyagból történik), mint annak sugárzása révén bekövetkező tömegvesztése. A sugárzással az anyagban megkötött energia visszakerül a környező energiatérbe, így látszólag az anyag körüli tér növekedését okozza, bár valójában a torzult energiatér kiegyenlítődését. Ez a hatás a sugárzó testek számával arányosan összeadódik, így minél messzebb tekintünk a világegyetembe, annál nagyobb vöröseltolódást mérhetünk. Ennek kísérleti bizonyítására érdemes lenne olyan közeli területet megvizsgálni, ahol jelenleg nagyarányú anyagkeletkezés zajlik, mivel itt elvileg a testek körüli tér látszólagos összehúzódását kellene tapasztalnunk.

2. A KOZMIKUS ELEMGYAKORISÁG MINDENÜTT HASONLÓSÁGOT MUTAT

„A világegyetem megfigyelhető anyagösszetétele összhangban van azokkal a számításokkal, amely szerint az ősi nukleoszintézis alatt az ősrobbanás után nem sokkal (10^-6 s) az anyag nagyon forró volt, kvarkokból és gluonokból állt, melyek a hűlés során protonokká és neutronokká alakultak. Az ezt követő 1 másodperc alatt a protonokból és a neutronokból létrejöttek a legkönnyebb atommagok (Deutérium=1H, 3He, 4He, 7Li). Ez a folyamat nagyjából 3 perc alatt véget ér. Az akkor kialakult elemösszetétel megmaradt egészen az első csillagok születéséig..."

Valójában itt arról van szó, hogy az elmélet szerint minden anyagnak az ősrobbanáskor kellett keletkeznie. Azóta csupán a meglévő anyag átalakulásáról beszélhetünk. Az elképzelés alapja, hogy mindenhol hasonló a Világegyetem anyagösszetétele. Véleményem szerint, nem azért találunk mindenhol hasonló anyagösszetételt, mert a világegyetem minden anyaga egyszerre keletkezett, hanem azért, mert az anyag tartósan csak stabil energiaállapotokban létezhet, emiatt hasonló környezetben hasonló módon és hasonló arányban jön létre. Ez nem feltétlenül csak egyetlen időpontban lehetséges, hanem akár egy folyamatos energia-anyag-energia körforgás részeként is. Biztosan csak annyit mondhatunk, hogy a jelenlegi anyag/energia arány 4,6 % körüli és környezetünkben fokozatosan csökken, mivel jóval kevesebb anyagkeletkezés zajlik, mint amennyi tömeget veszít a meglévő anyag.

Az elmélet egy lehetséges cáfolatát jelenti, hogy a tőlünk 13,28 milliárd fényévre lévő MACS1149-JD1 galaxisban oxigén jelenlétét észlelték, vagyis már legalább egy csillaggenerációnak el kellett pusztulnia, hogy a csillagközi gáz ne csak a legkönnyebb elemeket, hanem oxigént is tartalmazzon. Azonban nehéz elképzelni, hogy szinte az ősrobbanás után kifejlett galaxisok és legalább második generációs csillagok létezzenek, sokkal valószínűbb, hogy a galaxis korábban keletkezett.

3. KOZMIKUS MIKROHULLÁMÚ HÁTTÉRSUGÁRZÁS

"A mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás az ősrobbanás-elmélet jóslata. Az elméletben a korai Világegyetem fotonok, elektronok és barionok forró plazmájából épült fel. A fotonok állandóan kölcsönhatottak a plazmával Thomson-szórással. Ahogy a Világegyetem tágult, az adiabatikus tágulás során lehetővé vált, hogy az elektronok protonokhoz kapcsolódva hidrogénatomokat hozzanak létre. Ez nagyjából 3000 K hőmérsékleten történt, amikor a Világegyetem nagyjából 380 000 éves volt. Ezután a fotonok már nem szóródtak a semlegessé vált atomokon, és szabadon kezdtek el utazni a térben. Ezt a folyamatot rekombinációnak vagy lecsatolódásnak hívják, arra utalva, hogy az elektronok az atommagokkal kombinálódnak és a lecsatolódik egymásról az anyag és a sugárzás."

A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás léte még hívei körében is több problémát vet fel, mint amennyit megold. Egyrészt azért, mert méréssel csak azt lehetett bizonyítani, hogy nem teljesen egyenletes (ennek bizonyításáért kapott a COBE program két meghatározó alakja, Mather és Smoot fizikai Nobel-díjat 2006-ban), illetve például napjainkban kialakuló galaxisok irányából jelentősen eltér. De ha eltekintünk ettől, és elfogadjuk az alapfeltételezést (amiért Penzias és Wilson 1978-ban kapott fizikai Nobel-díjat), akkor is szembesülünk azzal a problémával, ha mindenhol egyenletes lenne, akkor a forrásának homogénnek kellett lennie, vagyis az ősrobbanáskor az anyag egyenletesen oszlott szét a térben. Akkor viszont újra feltehetjük a kérdést: most miért van csomókban, és miért teljesen egyenetlen a térbeli eloszlása? Mérések szerint a gravitáció ilyen változást nem idézhetett elő. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásnak a világegyetem 375 ezer évvel az ősrobbanás utáni állapotának lenyomatát kellene megmutatnia, de a róla kiadott térképek kísértetiesen hasonlítanak a világegyetem jelenlegi anyageloszlási térképére, így nagy valószínűséggel ez a sugárzás nem az ősrobbanás, hanem a jelenlegi kozmikus anyageloszlás következménye, amit az energiatér hullámzása közvetít hozzánk. A sugárzás forrása pedig az anyag bomlása miatti energia-felszabadulás. Ezt az energiát megköti a környező energiatér, információja pedig elektromágneses hullámként továbbterjed az energiatérben. Ezt bizonyítja az ESA Planck-űrszonda 30 és 857 GHz tartományban mért adatai, ahol jól kivehető a világűr jelenlegi anyagszerkeze.

Forrás: http://www.esa.int/ESA_Multimedia/Images/2013/04/Planck_all-sky_frequency_maps

(Kép: Wikipedia)