Az energiatér-elmélet kiindulópontja szerint a világegyetem energiája örök és végtelen. Ez a végtelen energia feszíti szét a teret. Így az energiatérben, vagyis egy tökéletes vákuumtérben az idő fogalmának nincs értelme. Éppen ezért az energiatér háromdimenziós. Az energiatér anomáliái mentén ez a háromdimenziós tér torzul. Tapasztalatunk szerint a tér képes eltörni, az energiatér elemei ilyenkor elcsúsznak egymáson, és un. kozmikus húr keletkezik. Egy másik lehetséges anomália a tér csavarodása, ennek enyhébb formája a térgörbület, illetve a tér hullámzása. Valamennyi anomália esetében ugyanaz történik, az energiatér elemei torzulnak, megnyúlnak vagy összetömörülnek.
Ez a folyamat szinte mindig együtt jár anyagképződéssel, vagy az anyag jelenlétével. Ha az energiatér elemei olyan sűsűségre tömörödnek, hogy képesek összekapcsolódni, akkor anyag keletkezik, vagyis az anyag nem más, mint egy stabil szerkezetű energiacsomó. Mivel anyagi formában a tér energiája nagyságrendekkel kisebb térrészt foglal el, ezért az anyagot körülvevő energiatér kitölti az így felszabaduló teret, az anyag körüli energiahiányos tér torzul, megnyúlik. A tér szerkezete miatt ez a torzulás annál nagyobb, minél közelebb vagyunk az anyaghoz.
Az energiatér-elmélet szerint alapvetően más az anyag és más az energia térbeli mozgása. Az anyagot körülveszi az energiatér, ezért csupán úszni képes benne. Ezzel szemben az anyagból felszabaduló energia beépül az anyag körüli energiatérbe. Ütközéskor az információját átadja az energiatérnek, ami elektromágneses hullámként terjed benne. Vagyis pl. a foton nem más, mint az anyagból felszabaduló energia információja, így hullámként terjed az energiatérben. Megnyúlt térben hosszabb úton halad, így egy külső szemlélő szemszögéből nézve több időre van szüksége egységi térrészen való áthaladáshoz. Ez az idődilatáció oka.
Az anyag térbeli mozgása más, mint az energia információjáé, mert az anyag kötődik az azt körülvevő energiatérhez. Mivel az anyag az energiatér energiájából jön létre, ezért saját belső szerkezetében is tartalmaz térenergiát, mint amilyen az atommagot körülvevő elektronfelhő, ami tovább kapcsolódik a környező energiatérhez. Így a tér torzulása alapvetően gravitációs erőként hat rá.
Az anyag a térben plusz energia hozzáadása nélkül együtt mozog a környező energiatérrel, energia hozzáadásával kimozdítható belőle. Még több energiával ionizált (plazma) állapotba hozható, vagyis képes levetni magáról a térenergia (elektron) burkot. De így is hatalmas különbség van az elektromágneses hullám (vagyis az anyagból felszabduló energia információja) és az anyag (vagyis egy stabil szerkezetű energiacsomó) sebessége között. Míg az energia információja 300 000 km/s sebességgel képes terjedni az energiatérben, addig pl. a plazma sebessége napszélként 300-800 km/s közötti. Az anyag eddig mért legnagyobb sebessége fekete lyukak jetjeiben a fénysebesség 90 %-a volt. Ennél a sebességnél már van jelentősége az idődilatációnak, de ehhez olyan extrém környezeti tényezőkre van szükség, ami számunkra elviselhetetlen. Pl. a fekete lyukaknál a kitörő nagyenergiájú gammasugárzás gyorsítja ilyen sebességre az anyagot.
A fekete lyukak másik különlegessége, hogy olyan anyagsűrűséget érnek el, amivel szinte teljesen kiszorítják magukból a térenergiát. Ez a "lyuk" a térhálóban nagy sűrűségű és forgási sebességű anyagi formában lévő energiával van kitöltve, és a benne lévő energiának megfelelő torzult energiatér veszi körül, ami rendkívül erős gravitációs teret alkot. Az ebben az energiahiányos térben mozgó anyag a rendkívüli módon torzult térben a külső szemlélő szempontjából nézve lelassul, mivel saját szemszögéből nézve sokkal hosszabb úton halad, így számára lassabban múlik az idő, de ezt a témát a relativitás-elmélet alapján már alaposan kivesézték.
